Azon az álmos reggelen kezdődött az egész sztori. Ültem a laptop előtt, az asztalnál, összekuporodva, résnyire húzott szemekkel, hogy még véletlenül se jusson be több fény oda, ahova nem kell. A kávésbögrét ölelgettem, jobb híján, és tartalmát kortyoltam, komótosan, mélán, ahogy egy frissen ébredt szellem teheti, várva, hogy a fekete ital lassan, de biztosan rugdossa életre még alvó agysejtjeimet… Épp csak derengett a fény a szobában, bár odakint éledt a természet, galambok raktak fészket az erkélyemen, én meg csak irigykedve tekintgettem oda néha-néha, hogy halad az építkezés és családtervezés… Haladt. Csak én nem haladtam semmivel. Még mindig éledeztem hosszúra nyúlt éjszakám után, mikor fejemben nagy vártatva beindultak a fogaskerekek, és fény gyúlt az alagút végén… Ma, fél év egyedüllét, érzelmi sivárság után társat keresek…
Forró zuhany, fogmosás, szívem tele lelkesedéssel, de jesszus, már megint mennyit fogytam! Zuhanyzó eloszló párájának homályában tekintgettem habselyem testem részleteire, hogy ma is feltérképezzem, mi az, ami változott, mert igen, 34 évesen már mindennapos esemény. Mindig van valami! Bezzeg 10 éve…ajjj, régi szép idők, csak azzal foglalkoztunk, hogy kék az ég, zöld a fű és süssön a nap, meg milyen rucit húzzunk elő a szekrényből, változatlan, karcsú testünkre. De most…nagyot fordult a világ, mondhatom, tegnap egy újabb látható bordarészlet, ma meg két darabbal több szeplő a szemem alatt, bár szerencsére a ráncok még odébb vannak. Nyugtáztam, hogy komoly probléma nincs ma sem, igaz, ami igaz, a szingliélet elég sok stresszel jár, de fő érzékszerveim nagyszerűen működnek, látok, hallok, ízlelek, tapintok, bár érzéseim nem nagyon vannak, néha már úgy érzem, egy droid vagyok, de pozitív és realista nő lévén még bíztam abban, hogy rám talál a hercegem, akit a sors nekem szánt, és újra élednek szívemben elvetett magok csírázó virágai…
Frissen, üdén, illatfelhőben úszva, már ruhában, mosolyogva, lelkesen ültem ismét a gép elé, hogy beteljesítsem a mai napom nagy kihívását: társat keressek a neten. Már fél éve se kutyám, se macskám, az utóbbi szőrére amúgy is allergiás voltam, és őszintén megvallva, annyira nem is hiányzott senki, elvoltam barátokkal, munkával, tanulmányaimmal, és észre sem vettem, hogy szükségem lenne bárkire is, bár egy kutyának azért örültem volna. Örömömet leltem abban, hogy a franciaágyam teljes méretében az enyém, és szabadon, félelmek nélkül nyúlhatok ki rajta, üthetek, csaphatok, forgolódhatok jobbra-balra, fel-alá, oda-vissza, mindezt úgy, hogy senkit nem zavarok vele, és az éjszakai zabálásaimról sem mondtam volna le szívesen. Élveztem, hogy nem alkalmazkodok bogaras rögeszmékhez, nem dühít semmi, csak a saját saram, amit magammal igen jól megbeszélek, ha meg nem, hát vitázunk egy sort, és jön a dúlás-fúlás, de az ördög és angyal azért nagyjából jól kijönnek egymással, és amennyiben mégsem, hát szétcsapok köztük. Boldoggá tett, hogy nincsenek bennem félelmek, aggodalmak, rossz érzések, felelősség, könnyebb volt, egyszerűbb, megnyugtatóbb. De ideje volt már kizökkenni ebből a monoton világból, végre nem azon agyalni, vajon miért nem olvad el a vaj a pirítósomon, vagy azon, hogy melyik ruha az, ami kövérebbé varázsol. Emberek vagyunk. Társas lények. Kell mellénk valaki. Akivel megosztjuk, ami jó, ami rossz, ami boldoggá tesz, ami fáj, ami szép, ami kellemetlen, ha süt a nap, ha beborul, ha mosolygunk vagy épp sírunk, aki egy szóval színessé teszi a napunkat, aki elfogad olyannak, amilyenek vagyunk. És belefogtam…
Begépeltem a keresőbe a varázsszót: TÁRSKERESŐ. És mindjárt meg is volt az eredmény. Bárcsak minden ilyen gyorsan és egyszerűen menne, ugye? Legnagyobb, legjobb, legtöbb taggal, legmenőbb, legcukibb, legtutibb… na, melyiket válasszam? Bőség zavara egy pillanatra letaglózott, de erős nő lévén, összeszedve minden bátorságomat, rögtön rá is kattintottam az első találatra. Hát kezdjünk bele! Gyors regisztráció, fontosabb adatok, mottó 100 karakterben, leírás magamról 500-ban, haj-, szemszín, magasság, súly, elképzelt paraméterek… és egy fotó, rólam, valami frisset kéne, de van is, semmi vész! Egyszerű ez! És most, hogy megvan minden… várhatom a csodát, jelentkezők hadát, bár szépségem sosem volt, azért még megfoghat valakit frappáns bemutatkozásom, mosolyom, eszes lényem, természetem, stílusom, egyéniségem… Ha ismered magad, tudnod kell, mire van szükséged, mi tesz boldoggá, így azt is tudod, kit keresel. Értelmes tekintetet szeretnék látni, frappáns bemutatkozást, tapasztalni érdeklődést, lelkesedést, intenzív kommunikációra vágyom… Fel szeretnék nézni rá, na, nem csak a magassága miatt, de tudása, érzelmessége, ennek kinyilatkoztatása végett is. Szeretném csodálni, meglátni benne a férfit, elmélázni arca vonalain…
És hopp, máris fény gyúlt a boríték ikonon, itt az első levél, ez annyira izgalmas! Vérem pezsegni kezd, arcom forróság önti el, kicsit még meg is remeg kezem, mikor az egeret oda irányítom, ahol a jelenség létrejött… Lássuk, mit rejt e titokzatos panel! „szia megismerhetnélek szivesen”
Wow! Ez aztán…! Épp csak meg nem állt bennem az ütő, és leállt minden életfunkcióm. Bámultam a monitort, bambán, üveges tekintettel, lassult a vérkeringésem, szemem újra és újra a mondatot pásztázta. Néhány keresetlen szó, mondat és gondolatmenet suhant át agyamon, oly’ váratlanul, engem is meglepve, de csitított az angyal, kitartás…rebegte vállamon könnyesre röhögött szemmel. Nem, nem én lennék, ha feladnám olyan könnyen, hisz ez még nagyon az eleje volt, egyetlen rossz tapasztalat nem szegheti senki kedvét, úgyhogy folytassuk tovább. Talán szétnéznék kicsit, hogy kedvemre válogassak jobbnál jobb vizuális élmények között. Be is írtam a keresett paramétereket…
Izmos testek, macsó tekintet, pálmafák és menő kocsik, napszemüveg, „carpe diem”, „élni és élni hagyni” mottók, néhány adat, kor és magasság…tekintetem végigmérik a szobát, túl naiv vagyok? – hangosan gondolkodom… Tökéletes a világ, csak én vagyok tökéletlen benne a magam 34 évével, konzervatív felfogásával, kidomborodó csontokkal és bőrhibákkal, néhány tincs töredezett hajvéggel, múlt századi életfelfogással. Nem, nem lehet, nem lehet, hogy barlangban, elszigetelten élek, hiszen az utcára lépve, mosolyom, pozitív kisugárzásom, jókedvem, optimista életfelfogásom nem ezt bizonyították az emberi kapcsolataim terén! Mennem kell tovább, biztosan itt vannak a szerény, tökéletlen fiúk is valahol, csak épp bujkálnak, hogy ebből is meglássam, nem minden olyan egyszerű, de tegyünk érte, tartsunk ki, és hajrá!
Optimizmusom és kitartásom, na meg remek logikám tette lehetővé, hogy átfusson gondolati szinten az a megállapítás a fejemen, hogy minél több ilyen oldalra regisztrálok, annál nagyobb az esély. Ismét a keresőoldalra kalauzoltam a kurzort, hogy a már egyszer beírt varázsszót újra begépelhessem. A sok-sok alternatíva közül kiválasztottam néhányat, és angyali szorgalommal töltögettem ki megannyi regisztrációs űrlapot, hogy megadjam az esélyét annak a szívmelengető, reményt keltő lehetőségnek, miszerint átélhetem újra hamarosan a lelkesedés, izgalom, szerelem mámorító, agyat, testet bizsergető érzését. Csak úgy özönlöttek a tetszik szavazatok, lájkoltak, lávoltak, imádtak, lelkesedtek értem! Mennyei érzés öntött el, hát mégis működik! Egyik oldalon életem férfija írt levelet, bár csak pár sort, de engem akar! Óóóóó, köszönöm, hogy rám tekintettél, csodás univerzum, ki az utamat egyengeted! Hát kell ennél nagyobb csoda egy napra? Dehogy! Ez az izgalom kihat a környezetemre, mindenre, mi velem kapcsolatban áll, pillangók cikáznak lényem körül, rózsaszín szirmok nyílnak körbe-körbe, és vakító szivárvány bontakozik ki testem felett, átívelőn, és ha látszódna az aurám, pont ilyen szín kavalkád bizseregne most az engem csodálva tekintgető szemek előtt!
Hát jöjjön a válasz, kedves ismeretlen, neked, ki oly’ jóképű férfivá értél, ki eddigi élete során oly’ sokat tanult és tapasztalt, hogy szívet melengetően kedves, tisztelettudó, értelmes férfivá cseperedtél… Izgulok, de már alakulóban a válaszom a kedvesnek, ha lassan is, de kibontakozik fejemben levelem tárgya, tartalma, izzadt tenyerekkel nyúlok az egér után, hogy a válasz gombra nyomjak. De mi a csuda, a megnyíló szövegszerkesztő helyett nagy hirdetés panel, benne vastagon szedett számok, és felirat, fizess elő, kiscsillagom, hogy kapcsolatba kerülj a kiszemelt áldozattal…! Nagy levegő, benntart, mint sav, ha marja az anyagot bugyogott bennem valami túláradó, de még elfojtott, ám kikívánkozó, hatalmas erő…! Muszáj voltam megnyitni eddig elzárt testnyílásomat, megelőzvén valami óriási detonációt, és bár hangos megnyilvánulás nem hagyta el levegőt kipréselő ajkaimat, azért két csendes szót elrebegvén felálltam a laptop elől…
- Talán megkeres más oldalon - futott át agyamon…
Kis házimunkával csitítottam lázadó lelkem, megnyugvást keresvén a mosogatás és vasalás rejtelmeiben, majd gép elé ülve ismét, néhány befejezett munkát néztem át, mikor nyugtáztam a tényt, minden rendben, elküldtem a pályázati anyagokat. A momentum, miszerint lerendeztem a dolgot, békét teremtett szervezetem minden sejtjében, és már igencsak besötétedett, mikor megnyitottam a társkereső oldalakat, sorban, mi is történt az idő alatt, hogy nem jártam arrafelé… Üzenetek, szavazatok tömkelege áradt a monitor közvetítésével a szemem elé, és izgalmakkal telve nyitogattam a borítékokat. Huszonéves srácok zömmel, örömmel tölt el, hogy még nekik is megbizsergetem a fantáziájukat, de hiába, az adatlapomon ott van, feketén-fehéren, hogy nem ezt a korosztályt keresem, és főleg nem kérész életű kapcsolatokra. Néhány szexuális ajánlatot még elolvastam, majd mikor telítődtem mindenféle olyan dologgal, amit nem kértem, de kaptam, elvonultam a nappali egyik szegletébe, és befúrtam magam a kedvenc fotelom ölelésébe. Sejtelmes fény járta át a szobát, beburkoltam magam egy meleg takaróba, és lábamat felhúzva, összekuporodva, forró kakaót szürcsöltem...
Fejemet hátrahajtva, szememet behunyva elmosolyodtam. Egy pillanat volt, hogy átgondoltam a napom. Bár nem talált meg ma sem, én megtettem, ami tőlem telik. Most már ott vagyok, megadtam az esélyt, hogy megtaláljon, és elraboljon. Bár nem hozott ki belőlem senki érzelmeket, izgalmat, és a lelkesedés, az intenzív kommunikáció is elmaradt, mosolyogva nyugtáztam, kitartás és türelemjáték kérdése az egész…
Akkor, ott, azon a hűvös tavaszi estén, a kedvenc fotelomban összekuporodva, halvány lámpa fényénél megláttam önmagam, a mosolyt, az érzékeny, gondoskodó tekintetet, egy sugárzó arcot, íveket, csillogó szemeket, optimizmust, erőt, megannyi érzelmet, egy arcon, magamon. Akkor láttam meg, hogy bár egyedül, de mennyire NŐ vagyok. ;)
Azóta eltelt 4 év. És mintha semmi sem változott volna. Ja, de igen. Még boldogabb vagyok. :) Talán mert nem keresek pasit, és úgy fogadom el a világot, ahogy van? Nem tudom. Ettől függetlenül azért vannak esetek, mikor kicsapja valaki vagy valami az összes biztosítékom, és a vér a fejembe szökken szinte pillanatok alatt. Nem biztos, hogy ez épp az elfogadás fogalmát meríti ki, de tény és való, ember vagyok, és bármennyire is boldog, azért van egy határ, amit senkinek sem érdemes átlépni. :)
Mindazonáltal kedves vagyok, és csak néha nem. Még mindig imádom a napfelkeltéket és a kávét. És még mindig imádok napfelkeltében kávézni. Ez egy örök szerelem. Persze ha már szerelem: imádok élni. Igen, még mindig. És egyre jobban. Mostanában, hogy olyan dolgokkal foglalkozom, amik abszolút én vagyok és belőlem táplálkoznak, ez egyre világosabb. Nemrég megírtam egy könyvet. Egyelőre pihentetem a témát, és ha nem is látom a könyvesboltok polcán viszont, valljuk be, kitartásból ötöst kaptam. Magamtól. És magamnak. Ez az első írás, amit befejeztem. Nagyot nőttem a saját szememben.
Közben sokat változtam. 8 hónap alatt átértékelődött néhány dolog az életemben, és más perspektívából látom a Világot. Szingli vagyok, ezúttal több, mint féléve, de nem keresek pasit. Remekül érzem magam egyedül. Mondhatni, hogy enyém a Világ! És imádom! Ezen felül közel egy hónapja felmondtam a munkahelyemen. Betelt a pohár. Egész egyszerűen talán úgy fogalmaznék, hogy a munkahely, és az ott keresett pénz biztonságot ad az életben. De itt is van egy határ. Amikor annyi kompromisszumot teszel, hogy kifordulsz saját magadból és megváltozol. Amikor a tükörbe nézel, és megkérded: ez ki?? És amikor ez így történt, akkor felmondtam.
Ledobtam magamról a terheket, és boldog emberként élek. Nőnek érzem magam pasi nélkül, és tényleg csak egy dolgot keresek. Munkát. Hát majd talán álmaim állása is megérkezik egyszer, de addig is igyekszem úgy élni, hogy örömömet leljem benne... Ami nem mindig sikerül. És persze, kérdezd csak meg nyugodtan, mi a fenétől vagyok én mindezek ellenére boldog, és mitől is olyan szabad a lelkem...?? Hát ezt fogom szanaszét boncolgatni ebben a naplóban a mindennapos küzdelmek mellett, amik egy egyedülálló nőt érhetnek a 21. században...
