Körbenézek a barátaim és ismerőseim háza táján néha, hogy merre tartanak. Talán csak némi összehasonlítást végzek, hogy én vagyok-e szerencsétlenebb, vagy ők, a kapcsolataikban. A cél mindenféleképpen az, hogy ugyanazt, vagy legalábbis hasonló boldogságot lássak arcukon, mint magamon. Boldognak látszanak, de mivel a barátaim, így lehull a lepel megannyi szarkupacról, ami néha a szőnyeg alá van elásva. Néha tágra nyílt pupillákkal, hevesen bólogatva fogom be a pofám, mert eszembe nincs beleszólni, de azért a végén csak megmondom a tutit, mert ugye az ember csak aggódik a szeretteiért. Számtalanszor konstatálom magamban, hogy egyik másik ismerős olyan szenvedéllyel gyűjti azokat a szarkupacokat, hogy Dzsoki Júing elbújhat a rancson Dallasban....

Egyik legjobb barátom, aki momentán épp az exem - van ilyen -, egy amolyan önámító kapcsolatban él. Szokta hajtogatni szegény, hogy összeköltözött a csajjal, meg annak minden pereputtyával, csak mert "nem élhet örökké egyedül". Ezért, feladta sok évtizednyi elveit, és bár nem bírja a hosszú hajat, az új asszonynak hosszú haja van. Nem nevelgeti más gyerekeit, a csajnak két kisgyereke van. Nem bírja az alacsony csajokat, az új párja a hóna alá befér, mint a reggeli sajtó. Két nehéz eset, erős személyiséggel, akaratos jellemmel, ami állandó vitákhoz, nézeteltérésekhez, veszekedésekhez vezet...de a lényeg, hogy nem élhet örökké egyedül... Aggodalmam tárgya csupán annyi, valóban fel kell-e adnom önmagam ahhoz, hogy ne éljek örökké egyedül...? És a kompromisszumok által felgyülemlett stresszre valóban elég a heti három orbitális és mindent elsöprő szex...?

A másik súlyos eset a legjobb barátnőm. Már említettem, két gyerek és egy gyermeteg férj... Meló, házimunka, gyereknevelés, és a problémák, anyagi gondok, nézeteltérések háttérből, egyedül, egy személyben való megoldása, elsimítása. Megértem, hogy ezek után miért nem megy nála a szex. A férje nem érti meg. Ami nem az én dolgom, és nem is mondhatok véleményt kívülállóként. A fájó: a legjobb barátnőm elpusztulását látnom, és a boldogságtalanság minden egyes árnyalatát felfedeznem rajta a napok, hónapok és évek során. És vajon miért? A családért? A gyerekekért? Ez az ára? Ilyennek kell ennek lennie?

A harmadik, egy ismerős. Elég neki napi 3 film. Beülnek a TV elé, megnézik. Közben esznek, ha úgy adódik kefélnek egyet-kettőt. És kész. Ennyi. Nem tudom sírjak-e vagy nevessek. Hogy tudnak egyesek így élni.

Bárhová is nézek, mindenhol van baj. Mindenesetre megnyugodva konstatálom, hogy örülök, hogy vagyok, boldog vagyok, és senkinek nem lennék a helyébe. Jobb ma apácának lenni, mint holnap beledögleni egy kapcsolatba... :D