Sokat gondolkodtam már azon, hogy vajon hogy a fenébe jutottam el odáig, hogy egyedül érezzem magam olyannyira remekül, hogy ez boldogságérzetet okozzon. Akár hova nézek, mindenhonnan az csöpög, hogy mert az ember társas lény, meg párban szép az élet, meg mennyire szüksége van az embernek egy társra, hogy vele legyen jóban-rosszban, blablabla... Érdekes. Én ezt egyáltalán nem érzem. Velem van a baj, és nagyon súlyos a probléma, vagy ez normális? És ha nem normális, mi lehet a diagnózis...?

Azt mondják vannak kapcsolatfüggő emberek, akiknek egy pokoljárat, ha szinglik lesznek, és egyedül kell élniük a mindennapokat. Sőt, korábban én is azt hittem, hogy ebbe a kategóriába tartozom, és pár nélkül egy pokol az életem. Hogy mi kellett ahhoz, hogy ezen nézetem megváltozzon? És ne csak a nézet, hanem a bennem lévő érzelmek összessége, amelyek teljesen átformálták bennem az összes receptort, és immár egyedül boldogabban élvezem az élet örömeit? Egyszerű a képlet. Elfogadás. És most már tudom, hogy azok az emberek, akik azt állítják, hogy kapcsolatfüggők, csak gyengék ahhoz, hogy ELFOGADJÁK ezt az állapotot. Persze ehhez a lépéshez le kell zárni a múltat, el kell temetni - azaz feldolgozni - minden sérelmet, és a jövőbe nézni. Célokért menni. Amit nem a sarki boltban árulnak.

Szerintem az emberek legnagyobb gyengesége az elfogadás. Magamról tudom. Néha nagyon kegyetlen tud lenni. Mert vannak elveink, rossz előítéleteink, amik a korábbi tapasztalatokból fakadnak. És ezek úgy ragadtak ránk, mint a mocsok, lemosni pedig nem könnyű, de aki tudatosan él, annak szükséges egy ilyen jellegű kosz eltávolítására szükséges szivacsot is beszereznie. És most, hogy megvan a diagnózis, és mindenki úgy él, ahogy gyengeségei megengedik, ideje túllépni ezen a szingli kérdésen. Kutyát nem érdekli, van-e valakid, és hogy boldogulsz az életben egyedül. A lényeg, hogy maradj talpon ebben a játékban, és közben próbálj meg élni, mint egy filmszereplő. A legjobb, ha a filmed vígjáték, de talán az a képesség, ami arra ösztönöz, hogy életedet ne drámaként éld meg, mindnyájunkban megvan.