Készülődök. Már reggel 8 óta. Csak egy óra, míg szellemileg eljutok oda, hogy mennem kéne zuhanyozni. De míg ezt meg is valósítom, addig csak még 5 percet kérek...! Lábam a kanapé karfáján, bámulok egy pontot, közben dohányzom. Talán kevesebbet kéne. Van még egy korty a kávésbögrémben, egy nagy lendülettel lehúzom. Isteni ez az íz. Közben agyban készülődöm. Még nem tudom mit vegyek fel. Amúgy sincs egy rongyom sem. Maradok annyiban, hogyha kinyitom a szekrényt, és kidől onnan néhány stóc felső, azok közül választok. Süt a nap. Isteni. Élvezem ezt a rohadt semmittevést. Csak még 5 percet kérek...!
Meglehetősen lelassultam mostanában. Amikor valami nem muszáj, képesek vagyunk elhagyni magunkat, mint Szamár a farkát. És ha már Szamár bárgyú képe...hát kb. én is így érzem most magam. Nyilván köze van a kialvatlanságomhoz, de csak nem húzhatom magam után a kávés infúziót. Úgyhogy minden pillanatot kihasználva, lábamat a kanapé karfáján pihentetve tesznyülök még, csak egy kicsit. Csak még 5 percet. Várom az erőt, megváltást, a sugárzó energiákat az éterből. Persze ha rajtam múlna, jobban sugároznám az erőt, mint Csernobil a radioaktívitást, mert hiszen gondolatban életképesebb vagyok bárkinél a Földön, csak épp a testem nem engedelmeskedik.
Ellustultam az elmúlt egy hónap alatt, mint a dög. Ezért meglehetősen nagy változásokat kell kieszközölnöm a továbbiakban. Ez így nem mehet tovább. Hihetetlen, hogy a munkanélküliség által rám ruházott szabadidő mit ki nem hoz belőlem. Persze, csak foghassam valamire. Mert mind ilyenek vagyunk. Jobb a lelkünknek valamire/valakire fogni, ha szarszag terjeng a levegőben. Ugyan... Csak én tehetek azért, hogy jobban érezzem magam, és az én felelősségem, hibám, ha letérek az útról, amit választottam. Úgyhogy...szedd össze magad, baszki, és csak semmi 5 perc!
(Hogy a picsába lehet ennyit írni a semmiről...???)
