Kutya egy dolog ez a munkanélküliség. Bár lehet, hogy más ebben a helyzetben vígan lógatja a lábát, és élvezi, hogy ideje annyi, mint a tenger, bennem konkrétan gyomorideget vált ki a bizonytalanság. Ezer dologra jutna végre időm, mint ahogy korábban, mikor még dolgoztam, megálmodtam, de mivel türelmetlen vagyok és feszült, semmibe nem tudok nyugodt szívvel belekezdeni. A könyvem első része áll, a második része áll, de talán a legnagyobb probléma az, hogy le kellett mondanom a vásárolgatásokról. Persze naná, hogy pont most találom meg életem cipőjét, a régóta áhított könyvet, az ezer éve keresett ruhát, és igen, pont most, csak ezen a héten akciós az a nadrág, amit kinéztem már egy ideje. És el kell nyomnom magamban a kényszert, hogy rányomjak a "kosárba tesz" panelra. És fáj, nagyon fáj!!!

Tipikus. Igen, rászoktam pár éve a vásárolgatásra, és szenvedélyemmé vált. Egyszerűen képtelen vagyok meglenni nélküle. Mi nők, ha menni kell valahova, mindig azzal jövünk, hogy "de hát mit vegyek fel, mikor nincs egy rongyom se?!" És ez nem azért van, mert tényleg nincs, de ha ezer darabból kell kiválasztanod egyet, az olyan, mintha nem lenne... Szóval óriási a baj, mert munkanélküliként nem lehet vásárolgatni. Főleg nem tízezer forintos cipőket, és ha a kinézett felsők árát összerakom se állok meg húszezernél. A könyvekről nem beszélek, csak egy tétel is tizenöt-húsz ropi... Engem meg esz a fene, hogy mi a francot csináljak?! Egy hónapja vagyok munkanélküli, és tényleg szinte mindenről le kell mondanom?!

Na jó, ez hiszti. És kezdem látni, nagyon elnőiesedtem. Vagy olyan...tipikus HP látszatát keltem. Pedig ez nem így van ám, csak az elfogadás... Na igen, az itt a probléma. De tény és való, hogy egy önálló, biztonságra törekvő, céltudatos és határozott nőnek nagyon nagy kihívás elfogadni azt, hogy "itthon ülsz" és "nincs pénzed". Most okkal lehetne mondani, hogy basszus, ha olyan önálló, és biztonságra törekvő valaki, hogy a picsába mondhat fel anélkül, hogy lenne helyette más...?! Maradjunk annyiban, hogy van az a pont.

Barátnőm mostanában azon idegeskedik, hogy bár a férjével együtt mindketten dolgoznak, mindig van valami váratlan kiadás, amit most rögtön, de azonnal ki kell fizetni. A váratlan kiadásokra senkinek nincs pénze, főleg két gyerek mellett. Már néha olyan idegbeteg tud lenni ezek miatt, hogy nem tudom hogy nyugtassam, mert bár távol él tőlem, de idáig habzik a szája. Azért valljuk be. Egyedül vagy családban, a váratlan kiadások sehol sem jönnek jól, mindazonáltal, hogy ha túl komolyan vesszük ezeket az akadályokat, és sokat görcsölünk rajtuk, egyrészt lemaradunk az adódó lehetőségekről, másrészt meg attól, hogy a földhöz verjük magunkat kínunkban, még nem lesz több a pénzünk. Sem nekik a váratlan kiadások miatt, de nekem sem, munkanélküliként....