Bár ma sem magától vetett ki az ágy - de rég volt már olyan, mikor nem a szomszédra, vagy egyéb más idegölő zajongásra ébredtem -, és a napfelkeltéről is jócskán lemaradtam, azért az életmentő kávé megvolt, és máris boldoggá tette a reggelem. Mondhatni, hogy a kávézás egy szenvedély lett az életemben, mert igaz ugyan, hogy két fekete utáni vérnyomásmérésnél is megkérdezik, minden rendben van-e és nem vagyok-e rosszul, kérek-e egy pohár vizet, vagy nem akarok-e lefeküdni, azért köszönöm, jól vagyok, épp csak alig kúszik a vér az ereimben, de ez is megszokás és elfogadás kérdése. Mindazonáltal lassan töltöm magamba a következő adagot, és akkor már talán életre kelnek a még javában szunnyadó, megmaradt agysejtjeim is, hogy belekezdjek ezen a szép napsütéses napon a soron következő filozofálgatásaimba.

Csak a második kávém elfogyasztása után jutottam el oda szellemben, hogy konstatáljam, talán végre megérkezik Magyarországra a hétvégi tavasz, amely lehetséges, hogy két napra is marad, ezért mindenképpen el kell mennem valahová túrázni, mert lassan ott tartok, hogy a seggemre nő a szék, kockává fejlődik a fejem, és két lépés után kifulladok. Lássuk be, a könyvírás helyhez kötött, mozgásszegény életmódot megkövetelő meló. Persze azért azt tudni kell, hogy egyedül sehova nem járok, nem megyek, még akkor sem, ha a túra és utazás a szenvedélyem. Ezúttal muszáj kivételt tennem, és ezen a téren is belátni, hogy szingli vagyok, a barátaim meg nem azok, így nem érnek rá pont hétvégén túrázgatni velem, mert pont akkor vannak otthon a családjukkal. A konklúzió egyszerű: az élet kemény.

Ezen a csodás péntek reggelen jutott el hozzám a hír is, mi szerint az általam kinézett cipőt ezen a héten most 20%-al olcsóbban vehetem meg! Juhhhúúúú! Remek hír, egyből fel is villanyozódtam. Egyetlen probléma van adva csupán, hogy még így sem tudom megvenni. És a kedvenc ruhás oldalamon is egyre több a szebbnél szebb gönc, de mostanság csak nyálat csorgatni megyek fel oda, és közben fáj, nagyon fáj! Hát ilyen kérem az élet munkanélküliként. A konklúzió ismét hasonló: az élet kemény. Tény, hogy vissza kell vennem az arcomból mind ruha, mind könyv vásárlás terén, alkalmazkodva a kialakult nyomorúságos helyzethez. De talán túlélem ezt a sokkot...

Bárhogyan is legyen, tény és való, hogy minden élethelyzetben és szituációban tudunk szenvedni, mindig van valami, ami nem kedvünkre való, és mindig vannak kifogásaink, ami ellen lázadhatunk, ami nem elfogadható olyan könnyen. Persze, az általam leírt dolgokat játszva fogadja el az ember lánya (na jó, néha nem), a problémák nem ezen a szinten kezdődnek. De tényleg mindig lesz valami, ami csalódottságot kelt bennünk...?