SZINGLICITY

avagy egyedül és boldog

Engedd el, és megadatik

2017. április 15. 17:35 - Tünc*

Még egy hónap sem telt el a legutóbbi bejegyzésem után, melyben azon álmodoztam, hogy felszámolom a szingli létet, és újra kapcsolatban élek majd, mert szükségem van azokra az érzésekre, amikre minden embernek szüksége van. Szerelemre, szenvedélyre, pillangókra a gyomorban, meg ilyesmi. Azt vettem a fejembe, hogy majd megtalálom az arany középutat munka, felszín, célok és kapcsolat meg érzelem terén, hogy a boldogság fogalma számomra is elérhetőbbé váljon, és ne csak lexikonokból vagy nőknek kreált színes újságok hasábjain olvassak róla. Érezzem is. Mert kell. Érzésekre volt szükségem, hogy embernek érezzem magam. Elterveztem. Akkor. Alig 1 hónappal ezelőtt. És megkaptam őt...

karrier_97107686.jpg

Talán furcsának tűnhet, de amit leírok ebben a blogban, vagyis kitűzök magam elé egy újabb célt, megkapom. Amikor úgy "döntöttem", hogy az exemtől többet szeretnék, és elmondtam neki, majd némi közönnyel nyugtázta, semmi jóra nem számítottam. Aztán megtört jég. Találkoztunk egy meló során, és megbeszéltük mit szeretnék. Mint valami szerződés állt készen, több pontjával, és csak arra várt, hogy aláírja. Aláírta.

39 éves vagyok. Már nem szingli. Egy céltudatos, akaratos nő, aki hajtja az álmait, és míg nem lóg ki a bele, csinálja. Érzéketlenül. Ha ez az ára. A kapcsolataimat manapság szerződésnek tekintem. Meglátni és megszeretni? Szerelem első látásra? Ne röhögtess... Elmész, közlöd mit akarsz. Felsorolod a pontokat, részletesen. Majd ha van kérdés, kivesézed. Aztán alá lehet írni, vagy nem. Aláírta. Tudatos kapcsolat? Álomtéglákból előre felépített valami? Ez rettenetes.

egyedul-az-ablaknal.png

2017. március 21-én igent mondott, próbáljuk meg. Azóta találkoztunk jópárszor. Építkezünk. Közben akarjuk is. Igyekszünk elfogadni, tolerálni, kinyílni, robotból emberré válni. Érezni. De még nem megy. Még mindig robot, még mindig robot vagyok. Kellett nekem nemnormális ember. Nem is én lennék, ha nem ő kellett volna. Én sem vagyok normális. Talán ez is közös. És talán az idő folyamán mindkettőnknek sikerül újra emberré válni, és emberi érzésekkel, emberi kapcsolatot összehozni, még akkor is, ha ma még ez reménytelen.

 

Szólj hozzá!

Ne fuss olyan szekér után, amelyik nem akar felvenni

2017. március 19. 17:08 - Tünc*

Én, a bölcs inkább azt szoktam mondani volt: ne menj olyan úton, ami nem a tiéd. Na de honnan a fenéből tudjam, melyik az az út, amelyik az enyém? Hát onnan, hogy boldogságot ad járni rajta. Nem mindig könnyű, vannak akadályok, de többnyire pozitív történések sorozatát rejtegeti. Hát én most nem tudom milyen úton vergődök...

Másfél éve szingli vagyok. Manapság megtanultam érzések nélkül élni, gyakorlatilag robotként végzem a munkám és teendőim a hétköznapok során. Reggel felkel a nap, megiszok 2 kávét, elszívok 2 cigit, elindulok melóba, dolgozok, hazajövök, írok, lefekszem. Semmi kaland, semmi meglepetés. A biztos és nyugis élet, érzelmek, impulzusok nélkül, felszínesen. Észre sem veszi az ember, ha belekerül. Aztán egyszer, amikor valami érthetetlen dolognál fogva mégis megtámadja az embert az összes érzelme egy csodálatosan unalmas, és szürke hétköznapon, na akkor alakul ki a katasztrófa.

rohanas_miatt_nincs_ido_enni.jpg

Szingli vagyok, de van egy férfi az életemben. Az utolsó pasim, az exem. Időhiány miatt szakítottunk. Mindkettőnk elindult megkeresni az álmait. Mai napig van köztünk valami megmagyarázhatatlan. Összejárunk néha. Kefélünk és kész. Meg jó társaság, sokat dumálunk. Mindig van miről. Mindig csodának tartottuk, mennyire egyformák vagyunk. Eleinte nehéz volt érzések nélkül, csak kefélni vele. Sosem voltam ilyen, sosem akartam ilyet. Aztán láttuk, jó ez. Mindketten azt csinálunk a hétköznapjainkban, amit akarunk. Egyikünk sem nyomoz a másik után, hagyja a másikat élni. Nincs kötődés, nincs kötöttség. Aztán ha kedvünk van egymáshoz, összejövünk hétvégén. Az utóbbi időben sikerült odáig jutnom, hogy minden érintése hidegen hagyott, szigorúan érzelemmentes kefélést hajtottam vele végre. Nyilván nem menne mással, de valamiért vele igen. Aztán jött a baj.

maganyos-no.jpg

Aznap megtámadtak az érzelmek. Úgy éreztem többet akarok, mint ez a megmagyarázhatatlan valami, ami köztünk van, és többet, mint egy hétvége és a szex. Nem vagyok szívbajos picsa, hát elmondtam neki. Szinte nem is válaszolt rá, de az tuti, hogy semmi értelmeset. Megvontam a vállam. Majd lesz, ami lesz. Aztán azóta csak egyre jobban és egyre többet akarok. Persze a napokban összevesztem vele, és szokás szerint elküldtem a picsába, de azt hiszem már megszokhatta az elmúlt idők során. "Egymillióból egy ilyen érintés van, mint a tiéd." Sosem hittem neki. Aztán úgy döntöttem, mégis elhiszem. És megtörtént a baj. Elmenekült. Most meg itt vergődök az érzéseim hányásában, és fogalmam sincs, merre induljak tovább...

Szólj hozzá!

A boldogság ára

2017. március 19. 16:33 - Tünc*

A tavaly május 28-án írt A döntés című bejegyzésemet olvasgattam, melyben taglaltam, hogy eldöntöttem végre, elindulok azon az úton, ami az enyém, mert minden bátorságomat összeszedtem, és kész vagyok a saját álmaimat megvalósítani. Majdnem egy év telt el azóta. Találtam egy remek melót, mondhatni álommunkát, és egy olyan helyre költöztem, ahol mindig álmom volt élni. Azóta a 2. könyvemet írom, és boldognak kéne lennem, hogy volt bátorságom hinni, bízni és lépni, volt bátorságom tenni az álmaimért, és elértem olyan dolgokat az elmúlt egy évben, amit még hinni se mertem soha. De nem vagyok boldog. Sőt. Rohadt szarul érzem magam a bőrömben...

Amikor meglátogat egy ismerősöm, vagy barátom, és szétnéz a kis csinos lakásomban, oda meg vissza van attól, amit lát. A szemükben látom, hogy el vannak hűlve, és némi irigység is meg-megcsillan. "Hűűű, ez a nő, itt él egyedül ebben a szép lakásban, megvan mindene, annak él, amit szeret. De jó neki!" Na persze. Senki nem tudja mi van a külsőségek, a csini kis lakás mögött. És kevesen tudják milyen árat fizettem azért, hogy ma egy független, önálló és sikeres szingli legyek, aki élvezi a munkáját, szereti a barátait, imád ott lakni, ahol.

1350831672.jpg

Azt mondják az okosok: valamit valamiért. Bár álmom volt egy olyan melót végezni, ami az életem, vagyis írhatok, és imádtam volna azon a helyen élni, ahol most élek. Álom-kategória volt mindig, sose hittem, hogy képes lennék saját erőmből még csak elindulni sem. És most itt van, tessék. És hogy mit kellett ezért tennem? Egy dolgot csupán. Összeszorított fogakkal, mantraként hajtogatni a céljaimat, akkor is ha nem ettem aznap, akkor is ha megaláztak aznap, és akkor is, mikor kurvára egyedül hagyott mindenki ezen a Bolygón. Aztán megtanultam így élni. Érzéketlenül, mint egy robot. Túl nagy luxus lett volna kiadnom magam, és ezáltal sebezhetővé válni. Ahhoz, hogy ezt itt egyedül véghezvigyem, keménynek és érzéketlennek kellett lennem, hogy semmi és senki ne tántorítson és érzékenyítsen el, nehogy összeomoljak és feladjam. Hogy ez mit jelent? Feladni az érzéseimet? Nem érezni, nem szeretni, nem sírni szívből? Felszínesen élni, felszínes érzelmeket nyújtani, és semmit sem igazán átélni? Valahol annyit: megszűntem embernek lenni.

unicafe_hu-a-vilagrol-es-a-torzitasrol-001.jpg

Már nem tudok hinni, nem tudok igazán szeretni, sőt nem is akarok. Elég a felszín, és elég, hogy bezárva tartott ablakokon és ajtókon csak némi fény szűrődjön be. Eddig elég volt. Ma pedig rájöttem, hogy azért, hogy elérjek bizonyos álmokat, azt adtam fel, ami a legfontosabb volt az életemben: élni és érezni. Hát ma nagyon is érzek, és világossá vált előttem, miért érzem magam ilyen szarul, mikor boldognak kéne lennem. Vajon valóban nincs arany középút, és nem lehetnék érző emberi lény, és boldog szingli egyben? Azt hiszem nem. A boldogságnak ára van. Fel kell adni érte a boldogságot.

Szólj hozzá!

"Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!"

2016. május 29. 12:38 - Tünc*

avagy ősi és biztos gyógymód a fogyás elősegítésére

Reggeli kávézás közben szokásommá vált az utóbbi időben átolvasni az aznapi sajtót. Bármin megbotránkozhattam volna a híreket olvasván, legyen az politika, sport, közélet, akármi, hiszen elég zűrös időket élünk. Mégis, egyetlen cikk volt, aminek címét olvasva is lezsibbadtam, és nem tudtam nem beleolvasni.

Gyomorba adott botox injekció segítheti a fogyást

Mire a hír végére értem, már el is öntötte a fejem a vér, és mindenféle más idegölő vegyület. Bár nekem talán egyszer kétszer kellett életemben fogyókúráznom, és tisztába vagyok azzal, hogy mit jelent ez a fogalom, így azt is tudom, hogy mivel jár a fogyókúra, mind pszichésen, mint fizikálisan. Egy biztos: nem kell botox a fogyáshoz.

garfield-cartoon-cat-fat-cat-cute-lazy-sofa-eating-1280x800.jpgNem vagyok orvos, aki ki tudná analizálni, hogy ez a botoxos kezelés vajon tényleg jó-e, hatásos-e, segít-e. Nem is akarok okoskodni, hogy megkérdőjelezzem a szakemberek, tudósok legújabb fejlesztését. Nem is ez a lényeg, hiszen a fejlett technika velejárója mindig annak tökéletesítése lesz, az meg, hogy mindig lesz aki kihasználva a gazdag embereket, a zsebükbe nyúl meglehetősen mélyen, evidens. Aki gondolkodás nélkül hagyja ezt, csak mert sok pénze van, az meg is érdemli. Egyetlen problémám van csupán. Miért akarunk egyik pillanatról a másikra eredményt, egy szempillantás alatt változást, drasztikus fejlődést úgy, hogy semmit, de a világon semmit nem tettünk érte?! Azokra az emberekre gondolok, akik attól kövérek, hogy képtelenek ellenállni a kajának, a zabálásoknak, és a mozgást szinte teljesen kiiktatták az életükből. Tényleg annyira rohadt lusta és akaratgyenge lett a 21. század embere, hogy képtelen tenni önmagáért?!

Nézd meg a nagyapád vagy nagyanyád családi, megkopott, fekete-fehér fotóját. Látsz ott elhízott, kövér embert? Dehogy látsz! Annak ellenére nem, hogy állatokat tartottak, és a ma oly' divatos szóval élve biohúst meg biozöldséget ettek. A mindennapi étrendjükhöz tartozott a szalonna, kolbász, zsír, fehér kenyér, és minden, amitől ma eltiltanak, hogy még csak véletlenül se edd meg, mert ELHÍZOL! És mégsem híztak, tudod miért?! Mert nap mint nap kimentek a földekre, és felkapáltak két hektár földet! Magyarul testmozgást végeztek, mert ez volt a mindennapi munkájuk és megélhetésük. Rendben, már nem a földeken dolgozunk, hanem beülünk egy irodába, és napi 8 órán keresztül a seggünket meresztjük a kompjúter előtt. Ennek ellenére, emberek maradtunk. Vannak igényeink, elvárásaink, akaraterőnk. Olyan tulajdonságok, amik az esetleges elhízás ellenszerei. Igen kérem! Ha igényes vagyok önmagammal szemben, és nem engedem, hogy fölszaladjon rám a hétvégi csülök vagy fél disznó után 3 kiló, akkor fogom magam, és elmegyek futni, vagy különböző milliónyi mozgási lehetőség közül választok, ami azt hivatott kiküszöbölni, hogy általam megevett disznóhoz hasonlítsak.

intervallumos_edzes.jpgHát mondok én neked valamit. Szánalmas és korcs gondolkodási folyamat megy végbe a Világban. Mert ha arra nevelnénk a kölykeinket, hogy gondolkodjanak, hogy a kitűzött célok kemény küzdelemmel, de megvalósíthatóak, csupán akaraterő és kitartás kérdése, akkor talán elfogadhatóbb lenne megemészteni a hat töltöttkáposzta után, hogy a hízás nem probléma, és ezer éve tudjuk rá a csodaszert! Ha általános és elfogadott lenne ez a teória, akkor nem kéne hajmeresztő cikkekkel sokkolni a világ népét, és nyugodtan lehetne a világhír az: Megvan tehát ez az ősi csodaszer a fogyásra! Mozgásnak hívják!

 

Szólj hozzá!

A döntés

2016. május 28. 10:52 - Tünc*

Nem hiszek a véletlenekben, vallom, hogy minden okkal történik az életünkben. Vannak folyamatos jelek, amik megmutatják, merre kellene mennünk, és rajtunk múlik, hogy észrevesszük-e ezeket. Ha igen, vajon arra lépünk-e, hogy önmagunkat megvalósítva valóban a saját életünket éljük, lehetőleg minél több boldogsághormonnal a szervezetünkben? Nem tudom, hogy másnál mikor jön el az az idő, amikor a "kényszeres élet"-ből kilépve a saját útját kezdi el járni az ember, nálam most, 38 évesen vált világossá, és állt össze az apró jelzések megannyi részlete. Olyannyira egyértelmű és evidens lett, hogy mit kell csinálnom, és merre kell tovább haladnom, hogy ma meghoztam a döntést. Mert a boldogságnak vannak fokozatai, én pedig ki fogom taposni belőle a maximumot!

10313013_357203037768537_6523617794670463115_n.jpgAz elmúlt időszakban egy olyan munkahelyen dolgoztam, ami a lehető legtávolabb állt a személyiségemtől, és összességében minden egyes sejtemtől. Addig rendben van, hogy az ember elfogadásokkal él, és igyekszik mindenben megtalálni az örömforrásokat meg önmagát, de hosszú távon ez nem nagyon működik. Mert valahol mindig belefáradsz. Ezer apró jel figyelmeztetett már korábban is, hogy lépnem kéne, de sose mertem megtenni, fene azt a nagy biztonságérzetet igénylő lelkivilágomat... Aztán eljött a pillanat, amikor más választásom nem is maradt, mint befejezni a múltat, és elkezdeni azt, ami engem teljesít ki, és ami által valóban önmagam lehetek.

Hogy kompenzáljam a kellemetlen munkahelyi légkört, és a munkaköröm adta korlátozásokat, olyan hobbijaimat vettem elő, amik valahol ellensúlyozták azt, hogy kutyául érzem magam hétköznaponként, napi 9 órában. Annyira magával ragadott a könyvem megírása, hogy 8 hónapon keresztül szinte semmi más nem is volt az életemben. Remekül éreztem magam, kiteljesedhettem, és miközben írtam, szabadon szárnyalhatott a nem láncokra való lelkivilágom. Már ez is egy jel volt, ami arra figyelmeztetett, lépnem kell végre, mert ez az én világom. És aztán léptem. Amikor a hegyet letolják rólad, na olyan volt nekem kilépni a köztisztviselői kötelékekből, és abban a pillanatban, hogy a láncokat letörtem magamról, a szabadság, a könnyedség, a napsütés, a szivárvány, és egyéb rózsaszín massza vont körbe mázzal. Ez azóta is tart.

madar-szabadon-facebook-boritokep.jpgNehéz az élet munkanélküliként, nem mondhatnám, hogy ez a varázs is magával ragad. Sok időm van, egész nap élhetek a szenvedélyemnek, de ugyan kinek van kedve nyugodtan irkálni egész nap, amikor nem tudja, hogy vajon 2 hónap múlva miből fizeti ki a számláit...? Azon felül, hogy mindig utáltam itt lakni, ahol jelenleg is élek, és mindig máshova vágytam, ahol élet van, ahol nyitottak, közvetlenek és jóindulatúak az emberek, és ahonnan még nem halt ki az élet, ahol egyedül, de boldogan élhetek függetlenül, szabadon...na az az én világom, és oda vágyom én! Ma összekapartam minden apró elém vetett jelet, és összeraktam. Majd döntöttem. Költözöm. Megyek, és meghódítom a világot, és megtalálom az általam áhított mérhetetlen szabadságot és boldogságot!

Szólj hozzá!

Front van...

2016. május 27. 16:44 - Tünc*

Csodás nap ez a mai, mindenkit megszállt az ihlet romantikából. Mert vattacukor városban azt gondolták a férfiak, hogy a nők most repültek le ici-pici, recegő, rózsaszín szárnyacskáikkal a rózsaszín felhő puha habjaiból, és rögtön a szép szavakat kimondó cukorborsó fiúcskák lábai elé omlottak. Eszemben sincs összetörni a fehér lovag szívét, sőt, korábbi tapasztalataimat sem viszem bele ebbe a gyönyörű, rózsaszín selyemmel átszőtt történetbe. Döntse el ki-ki önmaga, hogy mit lépne a ma kapott vattacukor üzeneteimre. Én inkább megyek, és megeszek fél disznót, és amúgy is...nem szeretem a vattacukrot. Az utolsó bejegyzés azért elgondolkodtatott...

"Amikor a fotódat nézem, a szívem azt súgallja, hogy Ő kell neked és ne engedd el! Úgy érzem, hogy egyedül csak veled lehetnék boldog!"

"A legvonzóbb nők egyike vagy,akit valaha láttam....."

"megolvasztod a szivemet a szépségedel ami jég ből volt"

"a szépséged még a csillagokat is mehoditya"

"Kisasszony, ilyen nőért a perzsák annak idején ezer hajóval keltek útra."

whaaa_sex_and_the_city.gif

Szólj hozzá!

Hogyan sokkold a nőt

2016. május 27. 12:55 - Tünc*

Bár jelenlegi életemben nem érzem hiányát egy kapcsolatnak, azaz nincs szükségem pasira ahhoz, hogy boldog legyek, vagyis nem keresek férfiállatot magamnak - csak mert ilyen időszakot élek -, azért felregisztráltam egy társkeresőre pár hónapja, hogy ha úgy adódna, hogy arra jár az igazi, akkor megtalálja a profilomat, és remegő kézzel lábbal kapálózva zengjen el egy ódát, hogy nem tud nélkülem élni. Na nem is ez a lényeg, mert bevallom, nem sűrűn látogatom ezt az oldalt, mivel ami nem érdekel, azt nem keresem, azért egyszer kétszer oda pillantok, legalábbis ha már valaki levelet ír. Mert lehet, hogy a hercegem az, és nyilván nem hagyhatom válasz nélkül szerencsétlent. Ma viszont rájöttem, miután kaptam egy levelet, hogy a társkereső portálokon leledző emberek inkább arra jók, hogy hogyan csapják szét a nő idegrendszerét egy pillanat alatt... (Tisztelet a kivételnek.)

Míg ment a mosás, és arra vártam, hogy végre kiteregessem a szennyesből tisztává vált ruhákat, épp csak véletlenül pillantottam meg a postafiókomat, ahol 2 levél várt. Az egyik ama bizonyos, Magyarország legnagyobb társkeresőjéről érkezett, jelezvén, hogy valaki levelet írt nekem. Miután felmentem az oldalra, kapásból az első volt, amit megpillanthattam a titokzatos oldalon, ahol fizetni kell, hogy kiírják az engem megtekintett Kiss Pista nevét, hogy egy 57 éves férfi levele várakozik a postaládámban... (Ezt inkább itt üresen hagyom, mert nem tűrné a nyomdafesték.)

anigif_enhanced-26960-1394220266-21_1444553904.gifMinden olyan precízen ki van töltve a társkeresős adatlapomon. Minden, érted? Az első, amit ki kell tölteni, ha regisztrálsz, az a saját adataidon kívül a másik nem képviselőjének kora. És megadtam, hogy 39-44. Erre ír nekem egy 57 éves vén test! Én megértek mindent. Mindent képes vagyok elfogadni ezen a világon. Egy dolog van, amitől az összes, az összes létező sejtem, receptorom, agysejtem kipusztul egy pillanat alatt, és leőszülök szerencsére csak a hajfesték alatt, ez pedig az emberi érdektelenség, tiszteletlenség. Mert mondja meg nekem valaki őszintén, hogy ha annyira tisztelnénk egymást, mi emberek, kortól, nemtől függetlenül, akkor írnánk egy olyan embernek, aki nem minket keres?! Hol vette figyelembe ez az ember azt, hogy nekem milyen igényem van, és én mit szeretnék?! És egyáltalán hogy képzeli egy 57 éves ember, hogy én meg ő?!

Konklúzió:

"Ha ideges vagy, ne mutasd ki, ne szólj semmit. Hangosítsd fel a zenét és inkább a basszus basszon szét, mint az ideg."

Szólj hozzá!

Mert megérdemlem

2016. május 27. 10:21 - Tünc*

Amint reggel kinyitottam a szemem, és konstatáltam, hogy lélegzem, mozog minden testrészem, látni is látok, vagyis élek, minden egyéb mozgást és gondolkodást igénylő cselekvés előtt megállapíthattam, hogy ma nagyon meleg lesz. Mire kitapogattam a kávéfőzőt a konyhában, és az éltető folyadékom minden cseppje a bögrémben landolt, felvonultam a számítógépe elé, és az időjárási portált kezdtem tanulmányozni. "Jön a 30 fok". Ezek szerint ezen a hétvégén nem Murphy írja az időjárást. Bár ettől még eshet, illetve az ország területén egyetlenegyszer lesújtó villámütés is megtalálhat, azért talán ekkora Bridget Jones nem vagyok. A lényeg, hogy eldöntöttem, a hétvégén túrázni megyek...

Bár a környék minden egyes nevezetességét, természeti képződményét, kis és nagy kövét, várát, templomát, települések fáinak számát, leveleinek és fűszálainak mennyiségét, történelmi jelentőségét, szálló por koncentrátumát és szmog-szennyezettségét ismerem, mégis muszáj lesz kimozdulnom kicsit, mert ez a tesznye életmód nem tesz jót az izmaim, a bőröm, az egészségem állapotának.  A csoffadás, a ráncosodás, a petyhüdtség, és egyéb ehhez hasonlatos fogalmak nem férnek meg a szótáramban. Ezt nem engedhetem meg magamnak, akárhány éves is vagyok. Önmagam miatt. Hogy ha tükörbe nézek, feszes bőrt és lágyan ívelő izmokat, vagyis egészséges testet, egy remek formában lévő dögöt lássak. Mert megérdemlem.

20111219155512_noi_szivek_megmentoje_egy_deci_bor.jpgA mai nap viszont feláldozom magam a házimunka oltárán. Saját magam cselédjeként, tisztaság-mániából. De amikor kipucoltam végre a házat a szarból, és leteszem a seggem ismét a gép elé, magam elé veszem a tökéletes házasságban élő barátnőm és házastársa pincészetéből kapott istenifinom boromat, és valami zúzós rockot hallgatva romantikázom szét magam ezen a csodás napon...

Szólj hozzá!

Vegyületek

2016. május 26. 12:51 - Tünc*

Lüktet a fejem, kavarog a gyomrom. És két órán keresztül sóvárogtam egy kávéért. Hogy valaki főzzön már egy kurvaerős feketét, mert elpusztulok! De a szingliélet átka ez. Hogy mikor épp úgy adódik, egy évben kétszer, hogy meg akarsz pusztulni, a kutya nem hoz kávét. És a pókot sem távolítja el a sarokból. Úgyhogy ezekkel is nekem kell megbirkóznom. Istenbizony előbb kifestem a lakást, vagy szerelem meg a vízvezetéket, mint hogy ezeket a nehéz állapotokat kezelni tudjam. Úgy pihegek egész nap, mint egy klimaxos tyúk a melegben, és igyekszem a mozgásomat a minimálisra csökkenteni annak érdekében, hogy ne essen le a fejem a nyakamról...

1325429361_7705-masnapos2-f.jpgKávé, víz, cigi. Felváltva. Talán jobban leszek egy-két óra múlva. De az is lehet, hogy nem. Mindkettő feltételezés ugyanolyan eséllyel indul. És nem elég a testi szenvedés, még a lelki sokk is... Tudod, a bölcsesség, amit mondani szoktak. A három dolog, amit ne nézz meg másnap... A pénztárcámban tegnap sem volt semmi, szóval nagy meglepetések nem érhetnek, maximum, hogy több lesz benne a semminél. Az arcomtól már sokkot kaptam, azóta is kerülöm a tükröket a lakásban. Na de az internet... Bazmeg!

Amikor iszol, olyan vegyületek szabadulnak fel és áradnak szét a testedben, hogy az nem normális. Illetve te nem leszel tőlük normális. Mert tuti, hogy az első, amit megteszel kurva nagy boldogságodban, az az, hogy írsz az exednek. Érted?? Az exednek! És hogy én írtam-e az exemnek? Hát persze, hogy írtam. Hogyne írtam volna. Tipikus eszetlen, ostoba, HP viselkedést produkáltam tegnap este, miért is lennék én más, mint a többi nemnormális nő?! Ültem ma a facebook előtt, és nem mertem megnyitni a chat-et. Csak néztem, és bámultam, és remegtem. És fogtam az amúgy is nehéz fejem. De aztán nagy levegőt véve összeszedtem magam, és beléptem. És elolvastam. Kb. egy hegyet toltak le rólam, mikor látni véltem, hogy nem voltam durva, sőt, finomságom és nőiességem magam számára is meglepő oldalamat fedeztették fel velem. De bármennyire is intelligensen nyilvánultam meg az ex előtt alkoholmámoros boldogságomban, vajon mi a francnak kellett neki írnom?! Mi a szart akartam ezzel előidézni vagy visszahozni? És ha iszunk, az alkohol miért hozza elő belőlünk a nemnormális vegyületeket az írokazexemnek vegyületekkel együtt?!

A konklúzió: soha többet nem iszok. Máskor, ha inni támad kedvem, letiltom az internetet, és pókok közé dobom a telefonomat.

Szólj hozzá!

Krumplistészta

2016. május 26. 09:15 - Tünc*

Ma reggeli ébredésem, közérzetem, fizikális erőnlétem, lelki világom minősége felér még egy négyszer megrágott, megemésztett krumplistészáéval is. Fájdalmaim, nyúzottságom végeláthatatlan méreteket ölt, és amolyan lassított felvétel vagyok. Egy órája ülök a kávém előtt, és csak bámulom, mert alig megy le a torkomon. Süt a nap, de zavar a fény, nyitva az ablak, de nem kapok levegőt... És azt mondják, tegnap beleszerettem a buszsofőrbe. Hát nem emlékszem, de biztos. Egyébiránt azt sem tudom hol vagyok, de tény, hogy ha az ember lánya nem iszik rendesen, akkor két sör elég ahhoz, hogy elveszítse a noteszben hordott eszét...

mansapdia.jpgVéletlenül összefutottam a tükörrel az előbb. Nem ecsetelem a látottakat. Bár én minden nap kénytelen vagyok azt az ábrázatot látni a tükörben, ma felsikítottam, mikor megláttam benne azt az alakot. Ilyen nincs. De mégis van. Mint a "beleszerettem a buszsofőrbe" szitu. Meg szerelem első látásra. Aha. Azt hiszem meglehetősen vicces csaj vagyok én, és most, hogy derengeni kezdenek a tegnapi események, rémlik, hogy sírva nevettem magamon az este. Ez mind szép és jó, csak ne érezném ma egy nagy rakás hulladéknak magam, amit még a föld is ki akar vetni magából...

Egyébként remek volt a randi a tökéletes házasságban élő barátnőmmel. A szinte törzshelyünkké vált, Egerben hírhedt szórakozóhelyre, a Bíborosba ültünk be, és be nem állt a szánk. Igaz, elég régen nem találkoztunk, meglehet, már két hónapja is van, és sok mindent el kellett egymásnak mondani. De természetesen kifaggattam erről a tökéletes házasságról is. Hogy lehet egy kapcsolat ennyire tökéletes. Zökkenőmentes. Érzelmi intelligenciával teli. Mert ez olyan ritka mostanság, hogy az ember már el sem hiszi. Aztán ecsetelte. Én meg irigykedtem. Talán nem reménytelen a párkapcsolat kérdése még Magyarországon a 21. században. Persze egyelőre nem szándékszom ilyen téren keresgélni vagy nézelődni, mindenesetre megnyugtató volt a boldogságtól állandó sugárzó arcát látnom. Konstatáltam, hogy őt legalább biztonságban tudhatom, ha a többieket nem is. Megérte másodjára férjhez mennie...

Én meg megyek, és veszek egy hideg zuhanyt. Ha másra nem is lesz jó, legalább fázok majd. De legalább érzek, mert most a fejfájáson kívül olyan érzéketlen vagyok, mint egy kiszáradt gyökér... Jó reggelt!

Szólj hozzá!