Én, a bölcs inkább azt szoktam mondani volt: ne menj olyan úton, ami nem a tiéd. Na de honnan a fenéből tudjam, melyik az az út, amelyik az enyém? Hát onnan, hogy boldogságot ad járni rajta. Nem mindig könnyű, vannak akadályok, de többnyire pozitív történések sorozatát rejtegeti. Hát én most nem tudom milyen úton vergődök...
Másfél éve szingli vagyok. Manapság megtanultam érzések nélkül élni, gyakorlatilag robotként végzem a munkám és teendőim a hétköznapok során. Reggel felkel a nap, megiszok 2 kávét, elszívok 2 cigit, elindulok melóba, dolgozok, hazajövök, írok, lefekszem. Semmi kaland, semmi meglepetés. A biztos és nyugis élet, érzelmek, impulzusok nélkül, felszínesen. Észre sem veszi az ember, ha belekerül. Aztán egyszer, amikor valami érthetetlen dolognál fogva mégis megtámadja az embert az összes érzelme egy csodálatosan unalmas, és szürke hétköznapon, na akkor alakul ki a katasztrófa.
Szingli vagyok, de van egy férfi az életemben. Az utolsó pasim, az exem. Időhiány miatt szakítottunk. Mindkettőnk elindult megkeresni az álmait. Mai napig van köztünk valami megmagyarázhatatlan. Összejárunk néha. Kefélünk és kész. Meg jó társaság, sokat dumálunk. Mindig van miről. Mindig csodának tartottuk, mennyire egyformák vagyunk. Eleinte nehéz volt érzések nélkül, csak kefélni vele. Sosem voltam ilyen, sosem akartam ilyet. Aztán láttuk, jó ez. Mindketten azt csinálunk a hétköznapjainkban, amit akarunk. Egyikünk sem nyomoz a másik után, hagyja a másikat élni. Nincs kötődés, nincs kötöttség. Aztán ha kedvünk van egymáshoz, összejövünk hétvégén. Az utóbbi időben sikerült odáig jutnom, hogy minden érintése hidegen hagyott, szigorúan érzelemmentes kefélést hajtottam vele végre. Nyilván nem menne mással, de valamiért vele igen. Aztán jött a baj.
Aznap megtámadtak az érzelmek. Úgy éreztem többet akarok, mint ez a megmagyarázhatatlan valami, ami köztünk van, és többet, mint egy hétvége és a szex. Nem vagyok szívbajos picsa, hát elmondtam neki. Szinte nem is válaszolt rá, de az tuti, hogy semmi értelmeset. Megvontam a vállam. Majd lesz, ami lesz. Aztán azóta csak egyre jobban és egyre többet akarok. Persze a napokban összevesztem vele, és szokás szerint elküldtem a picsába, de azt hiszem már megszokhatta az elmúlt idők során. "Egymillióból egy ilyen érintés van, mint a tiéd." Sosem hittem neki. Aztán úgy döntöttem, mégis elhiszem. És megtörtént a baj. Elmenekült. Most meg itt vergődök az érzéseim hányásában, és fogalmam sincs, merre induljak tovább...
